Városi közlekedés menedzselése

Az immár több éves múltra visszatekintő balatonfenyvesi konferenciák hagyományosan magas színvonalukkal kivívták a legmagasabb szakmai körök elismerését is. Ezt bizonyítja a résztvevők évről-évre növekvő száma, valamint a neves előadók és az általuk képviselt intézmények, vállalatok sora.

A konferencia-sorozat elismertsége, valamint a konferencia témaköre miatt cégünk arra törekedett, hogy bekerüljünk a rendezvény támogatói közé. Nagy megtiszteltetést jelentett számunkra, hogy neves cégek társaságában szponzorálhattuk a konferenciát.

A rendezvény résztvevői a közlekedési szakma vállalatait képviselték, mint pl. a budapesti és a vidéki városok közlekedési társaságai, a MÁV, a VOLÁN társaságok, tervező és tanácsadó cégek, egyetemek és főiskolák, a szakminisztérium és a nagyobb városok közlekedéséért felelős önkormányzatok.

Az előadók között olyan neves szakembereket köszönthettünk, mint – a teljesség igénye nélkül – Molnár László úr, a FŐMTERV Rt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Dobák Miklós úr, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Csordás Mihály úr, a főváros Közlekedési Ügyosztályának vezetője, Nagy Attila úr, a Debreceni Közlekedési Rt. vezérigazgatója, Aba Botond úr, a BKV Rt. vezérigazgatója, vagy Dr. Prilenszky István kandidátus, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető főiskolai tanára.

A konferencia hagyományosan magas szakmai színvonalon, nagy érdeklődés mellett zajlott, melyre az előadók és a résztvevők egyaránt sikerként, szakmai fejlődésük egy fontos lépcsőjeként emlékezhetnek. Emellett a kiegészítő rendezvényeken, a szünetekben egymás megismerésére, a személyes kapcsolatok kialakítására és ápolására is alkalom adódott.

Comments are closed.